Országunkban az Alaptörvénybe van foglalva, hogy az állam intézményeinek kötelessége a keresztény kultúra védelme. Amint azt az írásom születésekor (2018.08.hó) láthatjuk, fejleményei is vannak a kultúra területén ennek az iránynak: a pártlapokban cikkek jelennek meg a „balliberális túlsúlyú” művészek ellen az irodalomban, zenében. Természetesen joga van mindenkinek bármely művész, közszereplő mellett vagy ellen véleményt megfogalmazni, de egyrészt itt már nem pusztán egyes művészek produktumairól van szó, másrészt meg is nevezetten kereszténydemokráciában élünk (ez a fogalom sincs tisztázva), az Alaptörvényben is a „keresztény” jelző szerepel a kultúra mellett.

Keresztény-e a kultúránk és szükséges-e a védelme?

Tény, hogy jelenlegi kultúránkra ténylegesen hatott a kereszténység eszmerendszere, de egy az egyben keresztény kultúrának nevezni azt, ami ma pl. Magyarországon van, a bibliai kereszténység ismeretében rendkívül erős túlzás lenne. Mennyire függ össze a kereszténység és a kultúra? Szüksége van egyiknek a másikra? Sokfajta kultúra létezett és létezik ma is. Az őskereszténység a görög-római pogány kulturális környezetben vívta ki a maga győzelmét az első egy-két században, és létének egyáltalán nem volt feltétele az, hogy vele barátságos vagy szorosan hozzá kapcsolódó kulturális közegben létezzen. Később formálódott természetesen a kultúra is, de ez már egy következmény volt, nem előfeltétel. Ahhoz, hogy keresztények legyünk, nem szükséges, hogy a kultúránk is az legyen. De mit jelent az, hogy keresztény kultúra? Meg kellene határozni először is a fogalmat.  A kultúra azon része, ami keresztény témáról szól? Vagy amit keresztények hoznak létre? Ha valaki jobboldali, az már keresztény, vagy nem okvetlenül? Ha önmagát kereszténynek nevezi a szerző, akkor az már a a keresztény kultúra része, mint például a vámpírokról szóló Alkonyat-regényfolyam? Ki dönti el, hogy mi és ki tartozik, vagy nem tartozik oda? Nézzük meg először is a  kultúra fogalmát:  „az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, a művelődésnek valamely területe, illetve valamely népnél, valamely korszakban való megnyilvánulása.” Már e meghatározásnál is adódhatnak problémák, ha nem tisztázzuk az „érték” fogalmát. Az érték általában ugyanis valamihez képest érték, a kultúrában viszont meg kell elégednünk a „létezés” fogalmával, magyarán, hogy valami van. Ha van, akkor része a kultúránknak, akár tetszik az adott dolog valakinek, akár nem. A jelenlegi magyar kultúránk része például a Bors és a Hot! magazin,  a „Barátok közt” vagy az „Éjjel-nappal Budapest”, hogy Kovit és életművét már meg se említsük.  (Érdekes módon őt kevésbé ostorozzák mint Esterházy Pétert. Tényleg érdekes.) Kultúránk része még Ady Endre és Faludy György is, nevüket a kultúra részeként együtt említeni a bulvárral már önmagában sértésnek tűnik, pedig csak ténymegállapításról van szó.  Keresztény kultúrának TALÁN azt nevezhetnénk, ha a keresztény témák domináns túlsúlyban lennének, de ha nem kizárólagosan ezek léteznének, hanem más is, már akkor sem beszélhetnénk egyébről, mint keresztény jellegű kultúráról, és ez nem csak játék a szavakkal.  Mostanában hallgattam a Katolikus Rádiót – olyan zeneszámok mentek benne, amikért pár évtizede szinte kiátkozás járt.  Mind a kultúránk, mind a hozzáállásunk folyamatosan változik, így nem lehet róla egy pillanatképet rögzíteni. Tény hogy, sokkal inkább szeretnék egy keresztény jellegű (tehát ami itt és most létezik) kultúrában, mint iszlám vagy bármely más jellegű kultúrában élni. Mégsem bírom nézni a kifejezetten kereszténynek szánt filmeket, ami pedig a költészetet illeti, nem tudom jó szívvel költészetnek nevezni Páskulyné Kovács Erzsébet vagy Túrmezei Erzsébet verseit, noha eszmeileg egy közösségben vagyok velük. Sík Sándort se kedvelem különösebben, de szakmailag mégis el tudom ismerni – tudott verset írni. Pilinszky János viszont határozottan jó költő. Szerintem. Kultúránk részeként szívesen nézem, hallgatom Kőhalmi Zoltán és Bödöcs Tibor produkcióit, mert tetszik, és mert igényesek a maguk területén. Miért kellene elkapcsolnom a Rádiókabaréról, és egy Nyírő kötetet olvasnom, ha az elsőhöz van kedvem, a másodikhoz viszont nincs? Makovecz Imre építészetét védjük meg Kőhalmi Zoltán permetezővásárlási élményeitől? Vajon kereszténynek nevezhető-e a Makovecz Imre  tervezte buszpályaudvar? Zoltán ne mondhassa el, hogy versenytáncos is volt, vagy Tibor nem szólhat a szentlászlói kocsmáról, különben félő, hogy leomlik a makói Hagymaház? A keresztény kultúrát mitől kell megvédeni – minden más puszta létezésétől, vagy csak attól, ami támadja? No de mi van azzal, ha valaki keresztény létére kritizálja az olyan „keresztény” művet, ami szerinte rossz, vagy akár az olyan kereszténységet, ami véleménye szerint rosszul működik? Szabad arról beszélni, hogy az inkvizíció emberiség ellen bűntett volt? Ez már támadás vagy sem, a kultúra területe vagy sem?

Kurt Vonnegut írja a „Bajnokok reggelije” című művében, hogy amikor átnevezték az USA Hadügyminisztériumát Védelmi minisztériummá, Amerikát nem fenyegette többé a háború veszélye. A védelem veszélye fenyegette. Ehhez hasonlóan nem történhetne rosszabb a keresztény kultúrával, vagy akár a kereszténységgel, mint hogy a kormány megvédi. Bárhol, bármilyen kormány. Védje az érdekeinket, védje a határainkat, védje a környezetet. Védje az embereket: segítse az elesette(bbe)ket a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben. Biztosítsa az ember természetes jogát a szabadsághoz és a boldogsághoz. A kultúrát nem védeni, hanem segíteni kelleene, oktatás fejlesztése, illetve kulturális irányzatok, alkotók támogatása  útján (erre van példa), a minőség és nem az ideológia alapján. A kultúrát nem védeni, hanem támogatni kell, akkor fejlődik, ez a belső természete. Mindemellett ha a kereszténydemokrácia van a zászlóra tűzve, és büszkék vagyunk a keresztény kultúránkra, lehetnénk máris keresztényibbek azzal, ha mondjuk enni adunk a fogságban tartott migránsnak, vagy hagyjuk, hogy egy keresztény megtegye. Nem a befogadásról beszélek, hanem egy magától értetődő gyakorlatáról annak a jézusi mondatnak, hogy „szeresd felebarátodat mint önmagadat”, de ha ez valakinek erős, és ellenségnek tekinti őket, a Megváltó ilyet is mondott: „szeresd ellenségedet”. A kultúra ugyanis az alap-attittűdjeink felett kezdődik. Van egy olyan mondás, hogy „száz szónál szebben beszél a tett.” Jézus Krisztus pedig, a kereszténység alapítója így fogalmazott: „Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21) A kultúra jó dolog, de többre van szükség.