Kis hazánkban a kereszténység nagyon békés képet mutat. Nagy ritkaság, ha valahol megjelenik egy-egy kritikai élű megnyilvánulás, és ezen a kevésen is sok keresztény többé-kevésbé megbotránkozik. Szinte általánossá vált az a nézet, hogy a kritika, mint olyan, kerülendő, sőt talán nem is keresztényi. Mint mindenben, egy keresztény számára ebben is a Szentírás kell, hogy iránymutató legyen. Az nem kérdés, hogy az Ige arra int, hogy „minden dolgotok szeretetben menjen végbe”. Feltehetjük, hogy Pál, aki ezt írta, nem csak mondta, tette is, illetve az is nyilvánvaló, hogy Jézus maga volt a megtestesült szeretet.

Bírált valaha Pál és Jézus? De még hogy!

János és Pál név szerint kritizált keresztényeket: apostolokat, gyülekezetvezetőket, stb., és az ilyen esetben ezt nem csak az érintettek, hanem pl. a más gyülekezetben élők tudomására is hozták.  „Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti. (3 Ján. 1:9-10) „Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá. Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól. És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által. De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangélium igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?” (Gal 2:11-14)

Sem a Messiás, sem az előfutára nem nagyon fogalmaztak selymesen, amikor az akkori hivatalos egyház hivatalos vezetőit jellemezték. Illetve lehet, hogy ez már a visszafogott változat.

János: „Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?” (Máté 3:7  )

Jézus: „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését?” (Máté 23:33). Sőt Jézus kora politikai vezetőjét is – személyében - pici kritikával illette: „Luk 13:31  Ugyanazon napon jövének [ő] hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni. És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem.” (Luk 13:31-32).

Valójában a Biblia nagy része kritika: az ószövetségben a próféták kritizálták a nép, a vallási vezetők, - az aktuális egyház aktuális vezetői! - tetteit, de az újszövetségben is nagyon nagy súllyal van jelen a jelenségek, tanítások, gyülekezeti problémák teljesen nyílt feltárása és orvoslásával együtt -. ahogy láttuk – a személyek kritikája is.

Valami akkor még, úgy tűnik, megvolt, ami mára szinte kiveszett: a nyíltság, a szemtől szembeni egyenes bírálat létjogosultsága a gyülekezet, a közösség előtt. De hogy ez ne váljon se parttalanná, se gyűlölködéssé, érett, felnőtt, felelős keresztények kellettek és kellenek.

Természetesen én nem vagyok sem Messiás, sem apostol vagy próféta: egy ember vagyok, akinek van véleménye, és a Szentírás példája szerint teljes jogom van hozzá, hogy ha akarom, képviseljem azt. Természetesen vannak határok: a szívek vizsgálója az Úr (Péld. 21:2), vagyis az indítékok megítélése nincs ránk bízva, viszont a megnyilvánulásoké igen: mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! (1Thess 5:21). A béreabeliek még Pál tanítását is megvizsgálták, és az Ige egyértelműen dicséri őket ezért. Bármelyikünknek, aki keresztény, joga van arra, hogy a kereszténységgel kapcsolatos dolgokat megvizsgálja, és ha úgy látja jónak, a közösség elé tárja. Bármelyik állampolgárnak joga az, hogy az országban történő eseményeket, folyamatokat bírálja vagy dicsérje, ezzel is segítve a többieket az eligazodásban. Mint embereknek jogunk van az egész emberiséget érintő kérdésekben is megnyilatkozni – a jog megvan, a kérdés, hogy mennyire hozzáértően tudjunk ezt megtenni. A felnőttséghez mind a felelős kritika képviselet, mind annak fogadása / elfogadása hozzátartozik.

A címben Puzsér Róbertet említettem – hogy kerül Robi az asztalra? Attól függetlenül, hogy valakinek szimpatikus-e a stílusa vagy sem, egyetért-e azzal, amit mond vagy sem, az alábbi gondolatai nagyon is megfontolandóak: „Én abban mérem a sikeremet, hogy azok a gondolatok, szempontok és ügyek, amelyeket viszek, gyökeret tudnak-e verni a hazai közgondolkodásban, vagy sem. Az én sikerem nem az én sikerem, az én sikerem az ügyeim sikere. Az ügyeké, amelyekről beszélek. Fontos ugyanakkor, hogy az a szerep, amit a nyilvánosságban viszek, nem pusztán az én szerepem. Ezt a szerepet bárki eljátszhatja, és nem kell hozzá még csak hangosnak vagy agresszívnak sem lennie. Itt egy attitűd átadásáról van szó, és ha van ilyen, akkor ez az én fő ügyem az ügyek felett: mindig ragaszkodni a bírálat jogához, és ragaszkodni ahhoz, hogy mindig bírálható legyek. Ez a felelősségre vonás és a felelősségvállalás kulturális kötelezettsége.” (http://mindset.co.hu/nekem-nem-is-lenne-szabad-leteznem-interju-puzser-roberttel-mindset3/)

Ha nem lettek volna kritikusok annak idején, Luther és a többi reformátor, ma csak egyetlen hit létezne, ami bevallottan nem (csak) bibliai, vásárolnánk a búcsúcédulákat, Bibliát csak messziről, egyházi ünnepeken látnánk,  és valószínűleg faekével szántanánk. Ha nem léptek volna fel a kereszténység Puzsér Róbertjei, kedves karizmatikus, pünkösdi, evangélikus, református stb. testvérem, ma Te sem lennél.

 Több nyíltságra, több vitára, életre lenne szükség a kereszténység berkein belül is – a kívülállók ugyanis nem csak megbotránkozni tudnak, hanem esetleg értékelni olyasmit, amit eddig ők sem ismertek ebben a közegben: az értelmes vitát, párbeszédet, a felnőttnek tekintés és a felnőttség megnyilvánulásait.